Ami nem megy, ne erőltessük!
Korábban nagyon lelkes hálózatépítő voltam egy magyar MLM cégnél, azt hiszem 10 évvel ezelőtt volt ez. Nagyon jó dolgokat mutattak meg nekünk, mint pl.: a kineziológiát, a természetgyógyászatot, a Lélek világát....megismertem Balogh Bélát, Oshot, a rejtélyes dolgokat, ami az egészségünket illeti. A világ rák nélkül c. könyvet, a hunzák barackmagját...minden logikus volt, ahogy elmondták. Mindig tetszettek az élettani dolgok, a testünk működése és ezek olyan információk voltak, amit nem tanítottak meg a fősulin. (pedig volt szerencsém élettanhoz és anatómiához is) Mögé láthattam a gyógyszeripar szándékának. Minden tetszett és megosztottam ezt rengeteg embernek. Szentül hittem, hogy minden bajunkra megoldást jelentenek a gyógynövény termékek és bátran ki kell állnunk saját magunk mellett.
Elég nagy hálózatot építettem fel. Ment is ez egy ideig, pár évig. Nemcsak a termék kötött le, hanem a Lélek is. Nagyon sok előadást hallgattam, ami fejlesztett, de nem feltétlenül üzletileg. Ilyen volt pl.: a CSENDÓ (Csattos Ilona munkássága). Tanításai nyomán sok dologra rájöttem és akkor már elkezdett akadozni az üzlet...nem jöttek az emberek, nem szerettem új embereket megkeresni, nem jöttek rendelések. És meghallottam egy mondatot Ilonától: - Minden, ami jó, az gyógyít és minden, ami rossz, az megbetegít." Ebből annyit szűrtem le akkor, hogy legyen bárhogy, nekem ezt nem biztos, hogy folytatnom kell. Csak ennyit tudtam, de azt biztosan. Nem hittem azt, hogy elbuktam. Mert mit hisznek az emberek legelőször? Hogy biztos bennük van a hiba, belefognak valamibe aztán az nem megy, sikertelenek, semmirekellők, bukottak meg ki tudja még mik...badarság. Na ezeket sose hittem. Tudtam, hogy itt a vége ennek a dolognak. Vagyis lejárt a szavideje :-) ennek is van egy szavatossága, nemcsak a túrónak. Ami nem megy, azt NE erőltessük. Aztán jön az, hogy mit szólnak majd mások?? Hát az is kit érdekel? Voltak bennem persze kételyek, hogy mi lehet velem, még szép. Kellett idő, mire összeállt a kép. Szépen elmagyaráztam nekik a tutit vagyis, hogy nem ez volt az én utam és rengeteg dolgot tanultam meg ebből. Ha ez nincs az életemben, akkor később ismerem fel a dolgokat, a Lélek világába ez volt a kapu(csengő). Nekem ez egy nagy kiinduló pont volt. És hányan mentegetőznének, hogy jajj, hát ez van, nincs pénzük az embereknek, majd másik menni fog, meg nem nekem való bla-bla-bla....elfelejtik felismerni az emberek azt, hogy minden ÉRTÜK van az életben és ha valaminek vége, akkor el kell végezni a számadást! Arany János is megcsinálta. Nem hagytam ki én se. Azóta volt még pár ilyen, és manapság is megesik. És nem csodálkozok rajta egy kicsit sem.
Ma már úgy látom, hogy ha valaki csinál valamit, belefog valamibe, azt egészen addig fogja művelni, míg abban neki feladata van, amíg meg nem tanulja az abban elbújó leckéket. Mert a Lélek folyamatosan tanul és tapasztal. Nincs olyan, hogy állandó. Egy biztos dolog van, a változás - milliószor halljuk, mondjuk, de ha ez bekövetkezik, akkor nem értjük. Nem vagyunk képesek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, pedig intelligens embereknek tartjuk magunkat. Tessék alkalmazkodni! Különben bele fogsz törni! Mióta SVT-zek, azóta használom elég gyakran azt a kifejezést, hogy a Legfőbb Jó. Vajon hány %-ban szolgálja a legfőbb jót az, hogy még mindig annál az xy cégnél dolgozok? 0%? Ja értem már, miért szenvedek....60%? Még valószínűleg jól érzem ott magam és a kollégákkal is ki tudok jönni. Még folytathatom.
Áramlani kellene az élettel, nem szembemenni vele. Csakhogy ezt akarom, meg azt, meg amazt és így, nem úgy....nem jön össze, de erőltessük még egy kicsit....ha nem kicsit, akkor nagyon erőltessük, meg méééééééég jobban erőltessük, szinte megerőszakolva a létet! FOGD már fel, hogy NEM EZ KELL neked! Vagy nem ÍGY! Az imáid mindig meg vannak hallgatva. A válasz rájuk: a) igen, b) nem, c) nem, mert tudok egy jobbat ennél.
Amint rálépünk a saját Utunkra, akkor egyben Fényútra is kerülünk, még az utolsó falevél is minket fog támogatni. Azt kellene tennünk, ami nekünk jó és nem azt, amit minden áron akarunk. Mert ma már az energetika nem olyan, mint régen volt. Ma már hipp-hopp elvétetik. És ott pislogunk, hogy mi is történt? Csak az, hogy már nem szolgál téged, és nem vetted a korábbi jelzéseket komolyan. A Lélek útjára kell(ene) lépnünk, fel kell(ene) fedezni valódi önMAGunkat. (Na ez is egy közhely, valójában rá kéne végre jönni, minek vagy itt a Földön - mert van oka és célja is, bizony!) Persze le kell tenni az egó káprázatot az tény. Meg az is tény, hogy fáj....oda lesznek az illúziók, a hamis vágyak, felesleges, egóduzzasztó kívánalmak...mert ha a Legfőbb Jó szerint cselekszel, a TE utadat járva, akkor az a legjobb, amit magadért tehetsz. Isten veled van és támogat, minden imádat meghallgat, a tenyerén hordoz és nem hagy cserben SOHA! Csak azt kéri tőled, hogy lépj rá az Útra és bízz. Régebben ezt mind hallottam, hogy így van, de ma már ez a tudás vérré vált bennem, és valóban így van. Végtelenül szeretve vagyunk, és nem kell erőltetni semmit, áramlani kell. Kérni és megkapni ;-)
- Dávid Gréta Csengyettyű